Hát igen. Mostmár szó szerint a nyakamon az érettségi. Napok óta csak a tételeket bújom, és még mindig jó 30 van, amibe bele se szagoltam. A német az, amivel jelenleg köszönőviszonyban sem vagyok. Ich spreche nicht deutsch!
Komolyan mondom, kezdem megérteni, milyen szar lehet a zombiknak. Ha ez így megy tovább, én is rászokok az emberhúsra. A zombi külső már megvan. Az agyam is hasonló, csak nem olyan büdös.
Jó lenne már túl lenni ezen az egészen. Szeretnék már értelmesebb dolgokkal is foglalkozni. Például az alvással. Vagy a tévézéssel (amit egyébként nem szoktam, de ezek után akár az is elképzelhető). Már tudnék írni egy egész listát arról, hogy mit teszek, miután befejeztem a sulit. Először is ide leírom a nevét, hogy tudjátok, hova kell járni ahhoz, hogy élőholt légy. Másodszor pedig két hétig aludni fogok, és próbálom kiheverni életem legborzasztóbb időszakát: ezt a négy évet.
Na jó. Azért jó dolgok is történtek velem mostanában. Pl az Ifjú Írók, Költők oldalra készített (szerintem nem túl jó) dizim hatalmas sikert aratott. Bár nem tudom, mi olyan jó benne. Asszem az összes író kék-mániás XD Emellett LordDracul, az előbb említett oldal alapítója felkért, hogy a másik oldalához is készítsek dizik. Valójában nem vagyok ebben akkor állat, mert semmi extrát nem használok hozzá szinte. Mindössze a szépérzékemre és a kreativitásomra hagyatkozom. Talán mégis viszem valamire.
Csak ezen a hülye érettségin lennék már túl!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. június 13., szombat
2009. május 31., vasárnap
Az első, s reméljük nem utolsó bejegyzésem
Igazából nem tudom pontosan, mi történt ma. A napok mostanában egybefolynak. Talán az érettségi, talán az időjárás miatt, de az is lehet, hogy a sűrű program az oka zavarodottságomnak.
Jelenleg éppen a gép előtt ülök, és próbálom kipihenni ezt a napot, mely azzal telt, hogy az érettségre készültem. Nem nagyon szeretek kényszerből tanulni. Sokkal jobban megy, ha magamtól teszem ezt.
A kedves olvasó most talán egy hülye kis strébernek titulálhat gondolatban, de elárulom, hogy életemet nem a tanulás tölti ki.
Vaójában a művészi pályára való törekvésem az, ami erre a szörnyű, tanulás nevű dologra sarkall, hiszen ahhoz, hogy fölvegyen a művészeti iskolába, túl kell lennem ezen a megpróbáltatáson. Hogy milyen művész is leszek? Egyelőre úgy néz ki, hogy képgrafikus. Két év múlva már annak is nevezhetem magam. Utána majd megpróbálkozok bejutni a Képzőművészeti Egyetemre, vagy az ELTE irodalom szakára. Ugyanis a jövő évben tervezem irodalomból a szintemelő érettségit. Sajnos jelen helyzetemben csak a középszintre futja.
Sajnálom, hogy gondolataim folytonosan visszatérnek az érettségire, de sajnos most kénytelen vagyok ezzel foglalkozni. Ígérem, ha túl leszek rajta, vgy valamelyik nap sikerül ezt félretenni agyam egy távoli zúgába, mesélek majd az izgalmasabb dolgokról is.

Címkék:
BarTimaeus,
érettségi,
tanulás,
terveim,
unalom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)