Letészem a lantot... izé a fegyvert

VÉGRE! VÉGRE! VÉGRE! Túl vagyok az érettségin. Fura, de mégsem érzek megkönnyebbülést. Azt hiszem, sok víz le fog még folyni a Dunán, mire kiheverem ezt a négy évnyi sokkot.

Az érettségi elég viccesen zajlott. Magyarral kezdtem. Petőfit húztam, ugyanúgy, mint előző évben a kisérettségin. Jellemző, hogy mindig azok húzzák ki a legkönnyebb tételt, akik mindent megtanultak. Már azt is tudom, hogy magyarból meg van az ötösöm, mert amikor Tarna kijött kajálni, megkérdeztem tőle. Király vagyok! A rajz is tuti, hogy ötös lesz. A tanár még dicsekedett is az elnöknek, hogy maxponttal vettek fel a Jaschikba.

A töri volt a legszarabb. Az ofő megint marhára belekevert, és mivel nehéz tételt húztam, a végén már a nevemet sem tudtam. Lehet, hogy ő jót akar azzal, hogy mindenbe belekérdez, de én nem szeretem, ha félbeszakítják a gondolataimat. Na mindegy. Az nem érdekel, hányas lesz. a fő, hogy nem egyes.

A német maga volt a vicc. Az se lesz egyes. Már csak a sok baromságra is kapok pontot, amit mondtam. Egy szituációt kellett eljátszani: egy hotleben kellett szobát lefoglalni, de én nem olvastam el az egész feladatot, szóval, egy egyágyas szobát akartam kivenni, aztán mondta a tanár, hogy a barátommal megyek. Erre azt válaszoltam, hogy de ő kint alszik a parkolóban. Majd amikor a tanár elmondta a szoba árát, azt mondtam, köszönöm, nem kérem, én is kint alszom. Mondanom sem kell, hogy az egész bizottság ezen röhögött. Ja, én mindezt németül adtam elő. Szal szerintem ez se lesz egyes, hiszen látják, hogy tudok azért beszélni, még akkor is, ha csak marhaságokat :)

Most pedig két hétig aludni fogok

Célegyenesben

Mindjárt hajnali két óra van. Mivel most már nem tervezek alvást, azt mondhatom, már csak egyet kell aludni az érettségiig. A német tételeket tanulom. Még 14 van hátra. Mondanom sem kell, hogy milyen fáradt vagyok. De már csak ezt az egy rohadt napot kell valahogy kibírnom. Bárcsak túl lennék már rajta. Az a baj, hogy egyre nehezebben viselem.

Nem szeretem az ilyet. A szemeim kezdik felmondani a szolgálatot, úgy, ahogyan azt az agyam is tenni fogja, ha nem állok le időben. Rettenetes fejfájás gyötör ismét. Már nem is tudom, mikor fájt ennyire utoljára.

Nincs más vágyam, mint ismét normális emberi életet élni. Ha abbahagyom ezt a sulit, talán sikerült visszatérnem a normális életbe. Biztos lesznek még problémák, de azok a problémák már nem lesznek mindennaposak, és többé nem fogom tűrni, hogy kutyaként bánjanak velem. Én művész vagyok, és velem nem beszélhet senki úgy, mint egy állattal.

Ha ezt túlélem, és elmém még valamennyire ép marad, folytatom az alkotást. Már el is terveztem egy képet. Igaz, kissé komor témájú, de úgy érzem, nagyon szépen meg tudnál csinálni. Tust fogok hozzá használni, és II. Lajos haláltusáját fogja bemutatni. Úgy érzem, híven tükrözni fogja jelenlegi lelki állapotomat, és történelmünk egyik leggyászosabb eseményének egy mozzanatát.
Már alig várom, hogy megcsinálhassam!

Ma voltunk bótba is. Sikerült bennem barna színezőpasztát is, amivel majd megfesthetem az embereket a szekkókban. Mert a műtermmbe, ami jelenleg készülőben van, tervezek egy szép egyiptomi stílusú szekkót. Vajon kit fog ábrázolni? Hát persze, hogy Tutanhamont, a kedvenc fáraómat :) De szeretném már festeni! Álmodik a nyomor...

Az első, s reméljük nem utolsó bejegyzésem

Igazából nem tudom pontosan, mi történt ma. A napok mostanában egybefolynak. Talán az érettségi, talán az időjárás miatt, de az is lehet, hogy a sűrű program az oka zavarodottságomnak.
Jelenleg éppen a gép előtt ülök, és próbálom kipihenni ezt a napot, mely azzal telt, hogy az érettségre készültem. Nem nagyon szeretek kényszerből tanulni. Sokkal jobban megy, ha magamtól teszem ezt.
A kedves olvasó most talán egy hülye kis strébernek titulálhat gondolatban, de elárulom, hogy életemet nem a tanulás tölti ki.
Vaójában a művészi pályára való törekvésem az, ami erre a szörnyű, tanulás nevű dologra sarkall, hiszen ahhoz, hogy fölvegyen a művészeti iskolába, túl kell lennem ezen a megpróbáltatáson. Hogy milyen művész is leszek? Egyelőre úgy néz ki, hogy képgrafikus. Két év múlva már annak is nevezhetem magam. Utána majd megpróbálkozok bejutni a Képzőművészeti Egyetemre, vagy az ELTE irodalom szakára. Ugyanis a jövő évben tervezem irodalomból a szintemelő érettségit. Sajnos jelen helyzetemben csak a középszintre futja.
Sajnálom, hogy gondolataim folytonosan visszatérnek az érettségire, de sajnos most kénytelen vagyok ezzel foglalkozni. Ígérem, ha túl leszek rajta, vgy valamelyik nap sikerül ezt félretenni agyam egy távoli zúgába, mesélek majd az izgalmasabb dolgokról is.