Imagine találkozó

Tegnap voltam az egyik irodalmi oldal, az Imagine találkozóján. Nagyon jól éreztem magam. Amikor elindultam, egy kissé féltem, mert nem igazán vagyok hozzászokva az emberekhez, egy idegen társasághoz meg mégannyira se. Na jó, annyira azért nem volt mindenki idegen, mert sokukkal szoktam beszélgetni msn-en néhanapján.

Vittem magammal a rajzmappámat is, és néhány illusztrációt, hogy lássák, mekkora állat vagyok XD Meg amúgy is tök menő egy A/2-es rajzmappával sétafikálni Budapesten. Ez az új hobbim. A Keletinél találkoztunk, és onnan mentünk át gyalog egy, a Blahához közeli teaházba. Egész jó helynek tűnt, azt leszámítva, hogy nem voltak székek csak párnák, és hogy teaszag volt. Én soha nem iszok teát, csak amikor már annyira fáj a torkom, hogy nem bírom ki meleg ital nélkül.

A szervezők ott csapatokra osztottak minket, úgy, hogy húzni kellett cetliket, amiket különbüző minták voltak. Én egy gengszter-fejű pacit húztam, s mivel valami csapatnevet kellett kitalálni, mondtam csapattársaimnak, hogy legyen a mi csapatunk, az Al CaPóni, de ők szerintem nem tudták, máshogy leírni, csak fonetikusan, így lettünk Alkapóni.

Az első feladat az volt, hogy a cetliket, amelyekre mindenki előzőleg felírta a nevét, és a rá leginkább jellemző 5 tulajdonságot, felolvasták, és nekünk ki kellett találni, hogy kiről van szó. Sajnos ebben afeladatban nem nagyon remekeltünk, s én azt vettem észre, hogy sokaknak ez túl nagy fejtörést okoz. Nem lehet nagy fantáziája páraknak. De az is lehet, hogy csak zavarban voltak. Na mindegy. A lényeg, hogy voltak tipikus "divatkifejezések", melyek legalább tízszer elhangzokkat e feladat során.
Ezután idézeteket kellett kitalálni, majd volt egy teszt az oldal statisztikáját illetően, s végül kellett irnunk egy novellát meg egy verset. A verset nekem volt szerencsém felolvasni. A feladat lényege az volt, hogy cetliket kellett húznunk, melyre sokszor számunkra ismeretlen szavakat írtak, s azt kellett beleépíteni a novellába és a versbe.

A mi csapatunk lett az első. A verseny után még beszélgettünk egy keveset, de aztán siettem haza, mert még íjászkodni is akartam egy keveset, amit sötétben már nem nagyon lehetett. Sajnos Budapest nem arról híres, hogy könnyű tájokozódni benne, ezért nekem is sikerült fél órát bolyonganom a nyolcadik kerültben. Végül mégiscsak megtaláltam a nekem megfelelő busz megállóját, és felpattantam rá.
Később a sárga buszon összefutottam egy még óvodás-kori ismerősömmel, s vele is beszélgettem még egy jó fél órát a buiszmegállóban. Így, mire hazaértem a kezem már leszakadófélben volt a nehéz mappától, s a gyomrom is kellemetlen érzéssel örvendeztetett meg az egésznapi éhezéstől. Észre sem vettem, hogy éhes vagyok, csak amikor már hazaértem, és egúrítottam egy nagy pohár ásványvizet, aminek hatására úgy éreztem, hogy a gyomrom szétreped. Szóval, mire hazaértem, már fáradt is voltam, meg minden, ezért nem lett semmi az íjászkodásból.
De nem baj, azért jó nap volt.