Hogyan fessük ki a szobánkat?

A műtermem már majdnem kész. Ma még nem voltam benne, mert unokatesóm, és két nagybátyám is itt dolgoztak, és nem akartam ott lenni. Csináltam egy képet, amit majd a műtermem falára fogok festeni. Nem lesz egyszerű mutatvány, de azért majd megoldom. A kép Tutanhamont, a kedvenc fáraómat ábrázolja, amint szfinxként eltiporja az ellenséget.
Ezt a képet lerajzoltam egy a/4-es lapra, és kockákra osztottam. Kiszámoltam, hogy mekkora lesz a falon, és ez alapján számoltam ki a kockák méretét.

Mivel akkora papírom nincs, amekkora a kép lesz, ezért újságpapírokat fogok összeragasztani, és azt osztom fel a kockákra, így méretarányosan meg tudom majd rajzolni a képet. Ezek után a vonalak mentén ceruzával kilyukasztgatom, és ha ez megvan, az újságpapírból eszkábált sablont felragasztom a falra, és ceruzával bejelölgetem a pontok helyét a falon.

Mikor ezzel kész vagyok, leveszem a salbont, és a pontokat összekötögetem. Ha ez kész, akkor színezőpasztával, és már bekevert festékkel kiszínezem.

Nyaralás és munka

Múlt héten nyaralni voltunk. Történetesen Balatonöszödön. Mivel nem akaram az egész napot a strandon, unatkozással tölteni, rávettem szüleimet, hogy nézzünk körül a környéken. Átmentünk Balatonszemesre. Itt megtekintettük a Postamúzeumot és a mólót, majd másnap ellátogattunk Tihanyba. Sajnos itt nem tudtunk túl sok időt eltölteni...
A következő napon pedig Balatonszárszóra mentünk, mert már évek óta terveztem, hogy egy napon majd felkeresem a József Attila Múzeumot. Sajnos csak pár percünk volt ebédszünetig, így gyakorlatilag végig kellett rohanni a tárlaton. Amit még sajnálok, hogy nem lehetett bent fényképezni.

Most itthon vagyok, és megpróbálok tovább alkotni. Van most egy csomó munkám. Előszöris javítanom kell tovább A fáraó öccsét, aminek közben már írom a második részét. Ezenkívül illusztrálnom kell egy verseskötetet és LordDracul kisregényét, na meg persze a műtermemmel is próbálok haladni. Nem mondom, hogy az utóbbival olyan nagyon sokat kéne bajlódnom, mert most is apám csinálja, de a festés továbbra is az én feladatom.

Szerencse

Hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa? Szerintem nem.

A szerencsével kapcsolatban két részre tudnám osztani az embereket.

Az egyik a szerencsés emberek csoportja. Ők azok, akiknek elég csak megmozdítaniuk a kisujjukat, és máris az ölükbe pottyan a világ.
A másik csoport tagjai viszont kénytelenek kő keményen megdolgozni a legkissebb sikerért is. Én ehhez az utóbbi csoporthoz tartozom.

Egész életem során meg kellett küzdenem a "szerencsémért". Semmi sem történt anélkül, hogy nem hoztam volna ki magamból a maximumot. Ha valamit e 18/19 év alatt sikerült elérnem, az mind annak kösönhető, hogy teljes erőbedobással dolgoztam érte.

Régebben zavart ez a dolog, s bevallom, most sem hagy hidegen. De hát ki az, akit nem idegesítene, ha látná, hogy amiért megharcol, azt más egy laza mozdulattal eléri, és a legkissebb erőt sem kell belefektetnie.

Most viszont nem féltékeny vagyok a szerencsés emberekre, hanem egyszerűen örülök annak, hogy én elmondhatom magamról, hogy az, amit kapok, azért rendesen megdolgozok. Ez olyan dolog, amire büszke lehet az ember. Gondoljunk csak bele. Mikor jobb megvenni egy dárga könyvet? Ha valaki a kezünkbe nyom egy szatyor pénzt, vagy ha hosszú hónapokon keresztül félretettük a pénzünket, hogy egy nap majd kiélvezhessük munkánk gyümölcsét. Ez a vágyakozás az, amit a szerencsés emberek nem élhetnek át olyannyira, mint a kevésbé szerencsések.

Visszatértem

Tudom, nagyon régen volt, hogy írtam, s akkor sem voltam épp rózsás hangulatomban. Sajnos az utóbbi most se változott sokat.

Mostanában viszonylag sok problémával kell szembenéznem. Az egyik, hogy (remélem) lezárul életem egyik legkellemetlenebb szakasza, ami akár jó is lehetne, de sajnos az utóhatásai még nem szűntek meg teljesen. Na jó, nem titkolózom, gyógyszerfüggő voltam/vagyok. Remélem, már csak voltam. Sajnos az állandó idegesség, és kézremegés az ellenkezőjéről árulkodik.
A másik problémát pedig a családom jelenti. Pontosabban apám családja (nagyszüleim, apám testvérei). Persze nem mindenki szörnyű, csak a többség. Na mindegy, inkább nem járatom le őket. Elég baj nekik a saját butaságuk.

Ami jó dolog történt velem az utóbbi időben az az, hogy Remy elvállalta, hogy kijavítja a regényemben ejtett hibákat. Most fejezetenként küldöm el neki e-mailben, ő pedig visszaküldi nekem a javított verziót. Cserébe kitaláltam, hogy készítek neki egy Ex libris-t. Ez egy kis képecske, amit a könyvekbe szoktak rakni. Olyan, mint az aláírás. Emellett, még illusztrációkat is szeretnék neki csinálni a történeteihez, csak az a baj, hogy egy ideje nem nagyn kedvelem a slash irományokat. Pedig Remy tényleg nagyon tehetséges író. A műveit élvezet olvasni. Jó volna, ha kiheverném a slash-undoromat, mert akkor elolvashatnám az ilyen irományait, amik természetesen nagyon jók szoktak lenni.