Szerencse

Hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa? Szerintem nem.

A szerencsével kapcsolatban két részre tudnám osztani az embereket.

Az egyik a szerencsés emberek csoportja. Ők azok, akiknek elég csak megmozdítaniuk a kisujjukat, és máris az ölükbe pottyan a világ.
A másik csoport tagjai viszont kénytelenek kő keményen megdolgozni a legkissebb sikerért is. Én ehhez az utóbbi csoporthoz tartozom.

Egész életem során meg kellett küzdenem a "szerencsémért". Semmi sem történt anélkül, hogy nem hoztam volna ki magamból a maximumot. Ha valamit e 18/19 év alatt sikerült elérnem, az mind annak kösönhető, hogy teljes erőbedobással dolgoztam érte.

Régebben zavart ez a dolog, s bevallom, most sem hagy hidegen. De hát ki az, akit nem idegesítene, ha látná, hogy amiért megharcol, azt más egy laza mozdulattal eléri, és a legkissebb erőt sem kell belefektetnie.

Most viszont nem féltékeny vagyok a szerencsés emberekre, hanem egyszerűen örülök annak, hogy én elmondhatom magamról, hogy az, amit kapok, azért rendesen megdolgozok. Ez olyan dolog, amire büszke lehet az ember. Gondoljunk csak bele. Mikor jobb megvenni egy dárga könyvet? Ha valaki a kezünkbe nyom egy szatyor pénzt, vagy ha hosszú hónapokon keresztül félretettük a pénzünket, hogy egy nap majd kiélvezhessük munkánk gyümölcsét. Ez a vágyakozás az, amit a szerencsés emberek nem élhetnek át olyannyira, mint a kevésbé szerencsések.