Hogy mi a hülyeség? Hát ez!

Pár szót szólnék most arról, hogy mi az, amit hülyeségnek nevezünk.
Ma megnéztem az Imagine-n a történetemre érkezett kritikákat, és találkoztam életem második legbunkóbb szövegével, mely így hangzik:

"Hát azt kell mondjam, Kae Wetsúval értek egyet. Ez egy elég gyenge történet volt. Nézzük csak: ha Piton meg a macska összeházasodnak, a macska neve Mrs. Pitonra változik, de még ha nem, a gyerekük akkor is Chuck Piton lesz. A cenzúra-cenzúra-cenzúra egy idő után kifejezetten idegesítő. A sz*rással mint poénnal személy szerint semmi problémám /bár nem hiszem, hogy egy iskolában a gyerekek ilyesmivel szórakoznának/, de a többi elég fura lett. De a legfurább az, ahogy elolvastam a kritikákat, plussz amiket válaszolsz rájuk. Konkrétan a negatív kritikára. Az, hogy ha valakinek nem tetszik, amit írtál, annak "fura az ízlése". Azon meg felforrt az agyam, hogy neked meg "van egy kis gyakorlatod". Őszintén? Nem látszik. De tegyük fel, hogy van, mondjuk, több könyved megjelent, ide meg álnéven írsz szórakozásból. Akkor még gázabb ilyet válaszolni egy kritikára, hogy "ez van". Ezek után alítom, az én véleményem se fog érdekelni, én is fura leszek plussz nincs ízlésem. Megnyugtatlak, van."

Ez hülyeség, kérem! Ekkora bunkóságot régen tapasztaltam már! Ez az ember azt sem tudja, miről ír! Szerintem nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa a történet leírását, csak jártatja a száját, mellesleg teljesen értelmetlen szöveget alkotva. NÓÓÓRMÁLIS? Hát kurvára nem! Elmondani nem tudom, hogy utálom az ilyen embereket. Ha valami problémája van, azt közölheti akár kultúrált formában is.

Rühellem az ilyeneket. De erőt vettem magamon, és viszonylag kultúrált formában válaszoltam:

"Először nem kívántam válaszolni, de azt hiszem mégis kénytelen leszek idáig lealacsonyodni, ha nyugodt álmot szeretnék. Felvilágosítalak, hogy - mint azt már említettem - ez nem egy mai történetem, ráadásul ez egy mese (vicces mese), ahol bármi megtörténhet. Ha meg ennél a témánál vagyunk, mióta lehet közös gyereke egy embernek és egy macskának? Azzal kapcsolatban, hogy kinek mennyire fura az ízlése, pedig azt tudom mondani, hogy egy írónak is lehet véleménye. Tudod, én is meghallgatom mások szavát, tehát egy minimális jogom nekem is van a véleményalkotásra. Rólad például az a véleményem, hogy anélkül írsz - olyanról, ami nem rád tartozik -, hogy tudnád, mi miért történik. És elhiszem, hogy van ízlésed, de az még nem biztos, hogy jó is... Köszönöm, hogy írtál, de legközelebb ne fáradj, mert nem vagyok kíváncsi erre a közönséges, nagyfejű stílusra!"

Most viszont már nem tudom visszafogni magam, és megmutatom felháborodásomat.
Komolyan mondom, az ilyen emberek miatt megy el az írók kedve az alkotástól.
Na jó, a negatív és a bunkó kritikák is erősítik valamennyire az embert, de nekem eddig nem sok ilyen tapasztalatom volt. Most legszívesebben törölném az összes történetemet, és a nevemet is arról az oldalról, de ezt nem tehetem meg, mert csak kicsesznék azokkal, akik szívesen olvassák írásaimat. Ráadásul ezzel csak ez a gyökér nyerne. Én pedig nem adom meg magam. De azt azért sikerült elérnie, hogy egy kis időre letegyem a tollat. Szóval sajnálom, de most nincs gyomrom újabb történeteket írni.
Mellesleg név nélkül könnyű pofázni. Azt bírom, hogy az ilyenek mindig ismeretlenek...
Vagy ha nem azok, arra megy ki a balhézás, hogy elolvassák az ő történetét is. Hú, de hihetetlenül utálom az ilyen suttyókat!
És még meg is vannak elégedve magukkal! Szörnyű!
Most nagyon közel állok ahhoz, hogy ismét lenullázzam magam azon az oldalon. Csak az tart vissza, hogy nem lenne igazságos.

Ááá! De rohadtul elegem lett most! Nem hagyhatom magam, muszáj írnom, különben megőrülök! Köszi, idióta! Hálás vagyok!

Akkumulátor lemerül: 3-2-1-...

Ma több, mint 10 ételt sikerült megtanulnom. Nem is csoda, hogy mindenből legalább kettőt látok - lehet, hogy akkor mégiscsak 5 tétel volt az a 10? Legszívesebben halottnak nyílvánítanám magam, mert most annak is értem magam. Szörnyű érzések gyötörnek. Hiába csinálnék bármit is, tudom, hogy még napok választanak el attól, hogy megtehessem. Pedig mennyi minden szeretnék csinálni!

Remélem, hogy ha végeztem az érettségivel, a szemem is kipiheni magát, és normális képeket fog utána nekem mutatni, mert mostanában valahogy nem akar normálisan ráfókuszálni semmire. A testem fellázadt az "erőltetett menet" ellen.

De nem baj, majd egy hétig tartó alvással kiengesztelem. Nem szeretném, ha egy ilyen valójában értelmetlen dolog miatt darabokra törjön művészi pályafutásom.

Anyám már annyira dühös a sulimra a kedves modoruk miatt, hogy már alig várja, hogy leérettségizzek, mert akkor szeretne küldeni nekik egy e-mailt, amiben megköszöni a négy évi bunkóskodásukat. Ugyanis volt egy szabály: hogy ha a gyerek kimarad az iskolából, a szülőnek be kell telefonálnia. Na ez anyám problémája. Nem, nem az, hogy telefonálni kell, hanem ahogy beszéltek vele a telefonba. Én mondtam neki, hogy ne aggódjon, mert vele még emberi módon beszéltek. Minket a legtöbbször úgy kezelnek, mint holmi rühes kutyákat. Nem tudom, miért megy ilyen intézménybe dolgozni az, aki eggyire utálja a mi korosztályunkat.

Komolyan mondom, az emberek tiszta hülyék! Most miért jó a bunkóskodás? Semmi értelme, ráadásul akit sérelem ér, az is megbántódik, és aki sérteget, annak is felmegy a vérnyomása.
Én már nem értem ezt a mai világot!

Ma is szar napom volt...

Az egész napom az idegeskedés jegyében telt. Nem sikerült rendesen kialudnom magam, és egész nap feszült voltam. Ráadásul reggeltől estig tanultam.
Ám tanulás közben - mert éppenséggel történelmet tanultam - rádöbbentem, hogy valamikor, amikor még nem jártam abba az utálatos oktatási intézménybe, amelynek sajnos még a diákja vagyok, szerettem a történelmet. De sajnos, mint sok más tantárgyat, ezt is sikerült megutáltatni velem. Egyedül a magyar a kivétel, mert azt pont hogy általánosban nem szerettem, itt pedig igencsak a szívemhez nőtt. Ahogy tanulmányozom az irodalomtételeket, valósággal csorog a nyálam, hogy elolvassak egy-egy könyvet, amelyről beszélnem kell majd -anélkül, hogy olvastam volna. Szép is ez az oktatási rendszer! Az embernek éppen arra nincs ideje, hogy tanuljon.
Ha nem kellett volna az utóbbi négy évben annak a lepratelepnek a padjait koptatnom, már tudnék olaszul, óegyiptomiul, és ráadásul rajzilag is sokkal előrébb járnék már.
Említettem már, hogy állítólag rajztagozatra járok? Ha nem járnék külön rajziskolába, veszve lenne az egész pályafutásom. A suliba se vettek volna fel, ahová jelentkeztem. És mindez azért lett volna, mert ez a rajztagozat egy nagy nulla! Még portét sem rajzoltunk, csak háromszor! Pedig az alap! Ja, és még csak az érettségire se kell se portré, se akt! Tiszta röhejes...

Erről jut eszembe: a drága rajztanár mondta, hogy az érettségire olyan képeket kell vinni, amiről el lehet hinni, hogy ott a suliban készült. Na de nóóórmális? (Hogy a Besenyő úrat idézzem) Ebben az iskolában nem is rajzoltunk még olyat, ami méltó lenne arra, hogy bevigyük érettségire! Tuti, hogy ez a dolog, amit említettem, csak arra megy ki, hogy elhitessék a jövendőbeli áldozatokkal/tanulókkal, hogy az itt zajló rajzoktatás egy kicsivel följebb van a nullánál. Már csak azért is, mert a rajzokat lefényképezik, és az egyiket ott is kell majd hagyni. Hehe, persze, csak bizonyítéknak kell, hogy tényleg bent voltak azok a képek - meg annak, hogy csapdába csalják a többi szerencsétlent!

Aj, annyira utálom már ezt a sulit, hogy kimondhatatlan! Jó lesz már, ha vége lesz. Röhögve fogom nézni, amikor végre elpucolják ezt az épületet. Sajnos az intézmény akkor is megmarad, hisz elköltöztetik, de ez a kis elpucolás is már enyhíteni fog a bosszúszomjamon :)