Ma több, mint 10 ételt sikerült megtanulnom. Nem is csoda, hogy mindenből legalább kettőt látok - lehet, hogy akkor mégiscsak 5 tétel volt az a 10? Legszívesebben halottnak nyílvánítanám magam, mert most annak is értem magam. Szörnyű érzések gyötörnek. Hiába csinálnék bármit is, tudom, hogy még napok választanak el attól, hogy megtehessem. Pedig mennyi minden szeretnék csinálni!
Remélem, hogy ha végeztem az érettségivel, a szemem is kipiheni magát, és normális képeket fog utána nekem mutatni, mert mostanában valahogy nem akar normálisan ráfókuszálni semmire. A testem fellázadt az "erőltetett menet" ellen.
De nem baj, majd egy hétig tartó alvással kiengesztelem. Nem szeretném, ha egy ilyen valójában értelmetlen dolog miatt darabokra törjön művészi pályafutásom.
Anyám már annyira dühös a sulimra a kedves modoruk miatt, hogy már alig várja, hogy leérettségizzek, mert akkor szeretne küldeni nekik egy e-mailt, amiben megköszöni a négy évi bunkóskodásukat. Ugyanis volt egy szabály: hogy ha a gyerek kimarad az iskolából, a szülőnek be kell telefonálnia. Na ez anyám problémája. Nem, nem az, hogy telefonálni kell, hanem ahogy beszéltek vele a telefonba. Én mondtam neki, hogy ne aggódjon, mert vele még emberi módon beszéltek. Minket a legtöbbször úgy kezelnek, mint holmi rühes kutyákat. Nem tudom, miért megy ilyen intézménybe dolgozni az, aki eggyire utálja a mi korosztályunkat.
Komolyan mondom, az emberek tiszta hülyék! Most miért jó a bunkóskodás? Semmi értelme, ráadásul akit sérelem ér, az is megbántódik, és aki sérteget, annak is felmegy a vérnyomása.
Én már nem értem ezt a mai világot!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése