Hipp-hopp, jön HUKKK!

Ma reggel arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a gyomrom. Szerencsére még éppen sikerült eljutnom a vécéig, mielőtt összerókáztam volna a szobámat vagy a nappalit. Hát ilyen az én szerencsém.

Igen, az valóban szerencse, hogy eljutottam a vécéig, de az már kevésbé szerencsés dolog, hogy szombaton hivatalos vagyok én is unokabátyám esküvőjére. Úgy tűnik, nem én leszek az, aki kizabálja a vendéglőt vagy mit a vagyonából. Inkább csak inni fogok XD Addig pedig szépen kiolvasom A babót. Most épp annál a résznél tartok, amikor Bilbó megszökik a sárkánytól. Nem szeretném pont azt a részt lehányni...

Azért jó dolgok is történnek mostanában. Például az, hogy művszileg olyan termékeny vagyok, mint a nyulak a kisnyuszikat illetően. Szinte naponta születnek új versek, novellák, fejezetek. Ez jó. De sajnos most az Imagine nevezetű oldalkán lecsúsztam a 10-es listáról a legkedvesebb szerzőket illetően. Borzasztó!
Na nem baj, majd visszakerülök még oda, ha továbbra is dől belőlem a sok történet.
Mindemellet rajzoltam is. Igaz, hogy két napom ment rá, de végül elkészültem vele.

Egy illusztrációt készítettem A fáraó öccséhez. Egy erdőben lovagló két alakot ábrázoló tűfilces kép. Egész jól sikerült.

Már csak...

Már csak egyet kell aludni az Imagine-találkozóig. Az Imagine egy írói oldal, szal a találkozón is írók lesznek értelemszerűen. Kicsit szégyenlem magam, amiért eddig ilyen keveset olvastam tőlük- gyakorlatilag semmit, de mentségemre legyen mondva, hogy mint leendő képzőművész nagyon kell vigyáznom a szememre, és a gépen való olvasás nem tesz jót az ember látószervének.

Van ott egy csomó történet, amit szívesen elolvasnék, de valahogy soha nem tudok nekikezdeni. Most majd megpróbálom, mert egyrészt tényleg érdekel, másrészt meg illendő is volna már olvasni, és kritikákat gyártani.

Nem tudom, hogy az én természetem miatt érzem-e úgy, hogy nincs időm semmire, vagy tényleg ilyen efoglalt vagyok. Napjaimat az teszi ki, hogy alszom, olaszozok, olvasok, és néha alkotok is. Ja meg persze kint a kertben íjászkodok. De ez azért ha összeszámolom még nem 24 óra. De akkor mit csinálok a maradékban? Asszem, csak ténfergek, és azon gondolkodom, hogy mit csináljak. Na mindegy, most elkezdtem javítgatni és írni A fáraó öccsét.

Egy kicsit azért félek, hogy nem fogom tudni majd kiadatni. A pénz nem is igazán érdekel, csak szeretnék valamit végre elérni ebben az életben, ha már 18 év alatt eddig nem sok minden sikerült. Szurkoljatok nekem!

Úgy általában a mostról

Tudom, régen írtam, de a lustaság erősebb volt nálam. Sokkal erősebb... Ma itt volt a Homi, de előtte még (és még utána is) elkezdtem kidolgozni, és megcsinálni A fáraó öccse c. regényemet, melynek már a kiadásra szánt változatán dolgozom. Homival nem sok mindent csináltunk, mert nem volt itt sokáig, meg nem is lehetett kint lenni a kertben a hulla-meleg miatt, és bevallom, nem is nagyon készültem rá. Szal semmi értelmeset nem sikerült kitalálnom erre a napra.

Ha kész lesz a padláson a műttermem, fel fogok költözni oda. Már van is egy jó nagy franciaágy, amit megörököltem a szüleimtől. Ketőjüknek kicsi volt, de nekem elég nagy lesz arra, hogy azon fetrengjek. Sajnos az egyszemélyes ágy túl kicsi ahhoz, hogy az ember keresztbe feküdjön rajta.

Ma vagy tegnap elkezdtem gondolkozni egy nagyon érdekes dolgon. Sokminden eszembe jutott, logikus, és logikátlan dolgok egyaránt. Egész jó lett volna ide lejegyezni e gondolatokat, csak az a baj, hogy már elfelejtettem, hogy min gondolkoztam.
Hát, van ilyen...

Tegnap voltam az orvosomnál, aki azt mondta, pihennem kell. Próbálok is, csak az a baj, hogy szeretnék megtanulni olaszul, s úgy érzem, ez az egy nyár, amiből már csak két hónap van hátra igen kevés lesz ehhez. De nem baj, azért gyakorolok. Olyan jó lenne már végre megtanulni egy idegen nyelvet. A magyartot már nagyszerűen uralom. A némettel próbálkoztam tizenvalahány évig, de leragadtam a Guten Tag - nál. Ezt nem nekem találták ki. Most teszek egy remélhetőleg sikeres próbát az olasszal.

A pihenésre visszatérve. Az se nagyon megyeget. Hiába próbálok lazítani, a gimi vissza-visszatér rémálmaimban, ráadásul még mind a mai napig nem tudom elhinni, hogy sikerült leérettségiznem, és soha többé nem kell olyanokat tanulnom, amiket utálok, és nem érdekel. Azt hiszem, lesz mit kihevernem ezen a nyáron.

Ismét fegyvert veszek kézbe... de most más fajtát...

Végre letudtam az érettségit és a vele járó egyéb procedúrákat is. Most legalább lesz időm egy csomó mindenre. Már elkezdtem tanulni az olaszt, és félig-meddig meg is csináltam Drac másik oldalához a dizit.

Ezen kívül már egy ideje dongolkodok azon, hogy nekiállok íjjászkodni. A probléma csak az, hogy nekem füstöm sincs, hogy mi kell ehhez, és hogyan kell csinálni. Na jó, azért azzal tisztában vagyok, hogy kell hozzá íj, nyíl, céltábla, de hogy más egyéb is kell-e... Még csak azt sem tudom, mit nem tudok róla. Pedig tökre szeretném kipróbálni. Nézegettem kellékeket az interneten. Voltak olcsóbbak, drágábbak, szebbek, csúnyábbak, jobbak, rosszabbak - bár a legutóbbit én nem igazán tudom eldönteni - de sajnos ez még nagyon kevés hozzá.
A legjobb az lesz, ha meglátogatok valami ijjász-klubbot, de sajnos itt a környéken egyet sem találni. Kettő van itt a közelben, de az a közel is azért még elég messze van...

Holnap nekiállok befejezni A fáraó öccse c. regényemet. Az összes fejezetet nem fogom feltöltögetni az oldalakra, hogy azért megmaradjon a kíváncsiság. Vagy lehet, hogy az egészet föltöltöm, és a kiegészített változatot fogom majd kiadni. Az is lehet, hogy egy sorozatot csinálok belőle (a sorozaton belül), mert annyi ötletem van hozzá, hogy egy igen vaskos regény lenne. Ahhoz meg sokszor nincs türelmük az embereknek. Na mindegy, majd meglátom még, hogy miként lesz. Egyelőre csak írok :)

Elvonási tünetek

Mióta készülök az érettségire, szinte sosincs időm arra, hogy írjak. Ha meg időm van, akkor viszont azért nem írok, mert félek, hogy ebben a stresszes helyzetben nem tudék magamhoz képest jó irományt összehozni. Pedig ott van a fáraó öccse c. regényem, amit most már nagyon szeretnék befejezni, ráadásul most egy különösen izgalmas résznél tartok.

Az írás hiánya nálam elvonási tüneteket eredményez. Valahogy nem érzem jól magam a bőrömben. Mintha kicsi lenne rám. Szellemem szárnyalni kíván, nem pedig a tételek monotonitásának mocsarába süppedni.

De azért néha sikerül alkotnom valamit. Ma például az oldalamat alakítgattam. Feltettem néhány képet, és elindítottam egy új fórumot. Sajnos nem sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatász, de remélem, a közeljövőben sikerül ezt is beindítani. Egyelőre úgy néz ki, hogy az oldal látogatói megszavazzák, hogy csatlakozhassanak hozzánk új művészek. Eddig csak hat szavazat érkezett, de hát, hat szavazat is valami.

A szavazást az érettségi után fogom lezárni, és akkor utána, ha nem változik a jelenlegi arány, már jöhetnek is a többiek. Kitaláltam egy jópofa kis behívót, amit majd elküldünk azoknak, akiket szivesen látnánk az oldalon, de lehetőséget kapnak azok is, akiket nem mi hívtunk meg, de szeretnének csatlakozni hozzánk. Persze sok embert látnék ott szívesen, de sokakat nem ismerek, úgyhogy majd lesznek, akik kénytelenek lesznek maguktól jelentkezni. Remélem, mindenki jól fogja majd magát ott érezni.

Egy hulla-izgalmas nap

A mai nap aztán valóban nagy volt. Legalább akkora, mint a tegnapi, és legfeljebb akkora, mint a holnapi. Mivel csütörtök van, még tegnap elterveztem, hogy ma meglátogatom a rajziskolát, de valahogy ez megint nem sikerült. Nem tudom, a lustaság-e az, vagy az, hogy délig aludtam az oka annak, hogy megint nem mentem el. Lehet, hogy mindkettő közrejátszott.

Igen, szóval ott tartottam, hogy reggel felkeltem, elintéztem folyó ügyeimet, aztán visszafeküdtem az ágyacskámba, és folytattam az én kis zombikás rémálmocskámat. Fura, de már jó ideje nem piszkáltak éjszaka az élőhullák, de most ismét előmásztak a sírjukból, hogy hajnalig kergessenek. Csak azt tudnám, hogy miért mindig én vagyok a menekülő, még élő emberek vezére.

Tudtam, hogy nem kellett volna volna horrorfilmeket néznem, hiszen elég zaklatott vagyok azok nélkül is. Most nehogy azt higyjétek, hogy beparázok egy egyszerű filmen. Csak tudjátok, amikor az ember űzütt vadnak érzi magát az élet rendetegében, előfordul, hogy a legkissebb ág reuzdülésére is maga alá rondít.

E mai, unalmas napot mégis sikeresnek kell elkönyvelnem, hiszen sikerült megtanulnom öt tételt, a nemtudohányból. Össze se merem számolni. Ez azért már jóval több, mint amennyit tegnap ilyenkor tudtam. Pontosan öttel több...
Haladok. Lassan, de biztosan.

Azon gondolkodám, hogy be kéne fejeznem a Lucifer Luxispanzió című kisregényemet, és szépen kiadni, hogy elszórakoztassam vele a jónépet. Fura, de eddig még egyetlen egy negatív visszajelzést sem kaptam a történettel kapcsolatban, holott már olvasták keresztények is. Talán bele kéne olvasnom a Biblia nevű bestellerbe, hogy több poént tudjak beleszőni a kisregényembe. Az a baj, hogy nagyon lusta vagyok hozzá. Mint minden máshoz is.

Segítség. Úrrá lesz rajtam a lustaság. Már az ujjaim is lassan gépelnek. Abba kell hagynom az írást. Testem, de még az elmém sem engedelmeskedik.
ÁÁÁÁÁááááá..... XD

Elferdült izlések

Mint író, aki rendszeresen közzéteszi irományait az interneten, egyre inkább azt tapasztalom, hogy az olvasók izlése kezd eltolódni borzalmas felé.

Persze már az is egy eredmény, hogy az emberek közül egyre többen olvasnak manapság, de hogy miket, az egyre siralmasabb.
Például ahogy nézegetem az írói oldalakon közzétett történetek legnépszerűbbjeinek a listáját, igen gyarkan vágyakozom arra, hogy hanyatt vágjam magam, elterüljek a földön, és majd csak akkor keljek fel, ha az emberek megművelődtek.

Általában az emberek a sablonos sztorikat szeretik. A lényeg, hogy a főhős szép legyen, okos, erős, stb. és nagy szerepe legyen benne a szerelemnek. Hát mondanom sem kell, micsoda undorító csöpögős történetek születnek így. És képzeljétek, kedves olvasók, van aki ezt szereti! Ráadásul elég sokan.

Én nem akarom megbántani azt, aki ezt szereti, de ugyan már! Ez azért mégis csak izlésficam! Szinte már orvosi eset. Jó, természetesen lehet írni nyáladzós sztorikat, meg másoknak is meg lehet mutatni, csak az a gond, hogy ez sok fanatikus emberhez vezet, akinek minden olyan kis cuki, és már csak az számít neki szépnek, ami giccses.

A másik, amitől legszivesebben hanyattvágnám magam, az, amikor valaki annyira ki akar törni, hogy már egyszerűen nem tud egy normális alkotást létrehozni. Belekever fűt-fát, csak minél érdekesebb legyen. Vagy egyszerűen annyira lecsupaszítja a dolgot, hogy a történet élvezhetetlen.

Persze, próbálgassák csak a szárnyaikat, de nehogy már ezek legyen a legjobb történetek! Komolyan mondom, olvastam már olyan történetet, amit nem a legfelkapottabb személy írt, és baromi jó volt, mindössze annyi hibája volt, hogy az író nem tartozott az adott közösség elitjéhez.
Na most eltereltem egy kicsit a témát. Az előbb említett jelenség majdnem mindenhol előfordul a világon, nem csak a művészi körökben.

Hogy miért írtam mindet le? Mert most ezen jár az agyam egész nap. És fájdalommal tölt el a gondolat, hogy sak úgy lehetek sikeres művész, ha állandóan a középpontban pattogok. És én azt nem akarok. A tehetségemmel szeretnék befutni, nem pedig az ismeretségemmel. Sajnos ez az, ami gyakorlatilag megvalósíthatatlan ebben a mai világban.