Hogy mi a hülyeség? Hát ez!

Pár szót szólnék most arról, hogy mi az, amit hülyeségnek nevezünk.
Ma megnéztem az Imagine-n a történetemre érkezett kritikákat, és találkoztam életem második legbunkóbb szövegével, mely így hangzik:

"Hát azt kell mondjam, Kae Wetsúval értek egyet. Ez egy elég gyenge történet volt. Nézzük csak: ha Piton meg a macska összeházasodnak, a macska neve Mrs. Pitonra változik, de még ha nem, a gyerekük akkor is Chuck Piton lesz. A cenzúra-cenzúra-cenzúra egy idő után kifejezetten idegesítő. A sz*rással mint poénnal személy szerint semmi problémám /bár nem hiszem, hogy egy iskolában a gyerekek ilyesmivel szórakoznának/, de a többi elég fura lett. De a legfurább az, ahogy elolvastam a kritikákat, plussz amiket válaszolsz rájuk. Konkrétan a negatív kritikára. Az, hogy ha valakinek nem tetszik, amit írtál, annak "fura az ízlése". Azon meg felforrt az agyam, hogy neked meg "van egy kis gyakorlatod". Őszintén? Nem látszik. De tegyük fel, hogy van, mondjuk, több könyved megjelent, ide meg álnéven írsz szórakozásból. Akkor még gázabb ilyet válaszolni egy kritikára, hogy "ez van". Ezek után alítom, az én véleményem se fog érdekelni, én is fura leszek plussz nincs ízlésem. Megnyugtatlak, van."

Ez hülyeség, kérem! Ekkora bunkóságot régen tapasztaltam már! Ez az ember azt sem tudja, miről ír! Szerintem nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa a történet leírását, csak jártatja a száját, mellesleg teljesen értelmetlen szöveget alkotva. NÓÓÓRMÁLIS? Hát kurvára nem! Elmondani nem tudom, hogy utálom az ilyen embereket. Ha valami problémája van, azt közölheti akár kultúrált formában is.

Rühellem az ilyeneket. De erőt vettem magamon, és viszonylag kultúrált formában válaszoltam:

"Először nem kívántam válaszolni, de azt hiszem mégis kénytelen leszek idáig lealacsonyodni, ha nyugodt álmot szeretnék. Felvilágosítalak, hogy - mint azt már említettem - ez nem egy mai történetem, ráadásul ez egy mese (vicces mese), ahol bármi megtörténhet. Ha meg ennél a témánál vagyunk, mióta lehet közös gyereke egy embernek és egy macskának? Azzal kapcsolatban, hogy kinek mennyire fura az ízlése, pedig azt tudom mondani, hogy egy írónak is lehet véleménye. Tudod, én is meghallgatom mások szavát, tehát egy minimális jogom nekem is van a véleményalkotásra. Rólad például az a véleményem, hogy anélkül írsz - olyanról, ami nem rád tartozik -, hogy tudnád, mi miért történik. És elhiszem, hogy van ízlésed, de az még nem biztos, hogy jó is... Köszönöm, hogy írtál, de legközelebb ne fáradj, mert nem vagyok kíváncsi erre a közönséges, nagyfejű stílusra!"

Most viszont már nem tudom visszafogni magam, és megmutatom felháborodásomat.
Komolyan mondom, az ilyen emberek miatt megy el az írók kedve az alkotástól.
Na jó, a negatív és a bunkó kritikák is erősítik valamennyire az embert, de nekem eddig nem sok ilyen tapasztalatom volt. Most legszívesebben törölném az összes történetemet, és a nevemet is arról az oldalról, de ezt nem tehetem meg, mert csak kicsesznék azokkal, akik szívesen olvassák írásaimat. Ráadásul ezzel csak ez a gyökér nyerne. Én pedig nem adom meg magam. De azt azért sikerült elérnie, hogy egy kis időre letegyem a tollat. Szóval sajnálom, de most nincs gyomrom újabb történeteket írni.
Mellesleg név nélkül könnyű pofázni. Azt bírom, hogy az ilyenek mindig ismeretlenek...
Vagy ha nem azok, arra megy ki a balhézás, hogy elolvassák az ő történetét is. Hú, de hihetetlenül utálom az ilyen suttyókat!
És még meg is vannak elégedve magukkal! Szörnyű!
Most nagyon közel állok ahhoz, hogy ismét lenullázzam magam azon az oldalon. Csak az tart vissza, hogy nem lenne igazságos.

Ááá! De rohadtul elegem lett most! Nem hagyhatom magam, muszáj írnom, különben megőrülök! Köszi, idióta! Hálás vagyok!

Hipp-hopp, jön HUKKK!

Ma reggel arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a gyomrom. Szerencsére még éppen sikerült eljutnom a vécéig, mielőtt összerókáztam volna a szobámat vagy a nappalit. Hát ilyen az én szerencsém.

Igen, az valóban szerencse, hogy eljutottam a vécéig, de az már kevésbé szerencsés dolog, hogy szombaton hivatalos vagyok én is unokabátyám esküvőjére. Úgy tűnik, nem én leszek az, aki kizabálja a vendéglőt vagy mit a vagyonából. Inkább csak inni fogok XD Addig pedig szépen kiolvasom A babót. Most épp annál a résznél tartok, amikor Bilbó megszökik a sárkánytól. Nem szeretném pont azt a részt lehányni...

Azért jó dolgok is történnek mostanában. Például az, hogy művszileg olyan termékeny vagyok, mint a nyulak a kisnyuszikat illetően. Szinte naponta születnek új versek, novellák, fejezetek. Ez jó. De sajnos most az Imagine nevezetű oldalkán lecsúsztam a 10-es listáról a legkedvesebb szerzőket illetően. Borzasztó!
Na nem baj, majd visszakerülök még oda, ha továbbra is dől belőlem a sok történet.
Mindemellet rajzoltam is. Igaz, hogy két napom ment rá, de végül elkészültem vele.

Egy illusztrációt készítettem A fáraó öccséhez. Egy erdőben lovagló két alakot ábrázoló tűfilces kép. Egész jól sikerült.

Imagine találkozó

Tegnap voltam az egyik irodalmi oldal, az Imagine találkozóján. Nagyon jól éreztem magam. Amikor elindultam, egy kissé féltem, mert nem igazán vagyok hozzászokva az emberekhez, egy idegen társasághoz meg mégannyira se. Na jó, annyira azért nem volt mindenki idegen, mert sokukkal szoktam beszélgetni msn-en néhanapján.

Vittem magammal a rajzmappámat is, és néhány illusztrációt, hogy lássák, mekkora állat vagyok XD Meg amúgy is tök menő egy A/2-es rajzmappával sétafikálni Budapesten. Ez az új hobbim. A Keletinél találkoztunk, és onnan mentünk át gyalog egy, a Blahához közeli teaházba. Egész jó helynek tűnt, azt leszámítva, hogy nem voltak székek csak párnák, és hogy teaszag volt. Én soha nem iszok teát, csak amikor már annyira fáj a torkom, hogy nem bírom ki meleg ital nélkül.

A szervezők ott csapatokra osztottak minket, úgy, hogy húzni kellett cetliket, amiket különbüző minták voltak. Én egy gengszter-fejű pacit húztam, s mivel valami csapatnevet kellett kitalálni, mondtam csapattársaimnak, hogy legyen a mi csapatunk, az Al CaPóni, de ők szerintem nem tudták, máshogy leírni, csak fonetikusan, így lettünk Alkapóni.

Az első feladat az volt, hogy a cetliket, amelyekre mindenki előzőleg felírta a nevét, és a rá leginkább jellemző 5 tulajdonságot, felolvasták, és nekünk ki kellett találni, hogy kiről van szó. Sajnos ebben afeladatban nem nagyon remekeltünk, s én azt vettem észre, hogy sokaknak ez túl nagy fejtörést okoz. Nem lehet nagy fantáziája páraknak. De az is lehet, hogy csak zavarban voltak. Na mindegy. A lényeg, hogy voltak tipikus "divatkifejezések", melyek legalább tízszer elhangzokkat e feladat során.
Ezután idézeteket kellett kitalálni, majd volt egy teszt az oldal statisztikáját illetően, s végül kellett irnunk egy novellát meg egy verset. A verset nekem volt szerencsém felolvasni. A feladat lényege az volt, hogy cetliket kellett húznunk, melyre sokszor számunkra ismeretlen szavakat írtak, s azt kellett beleépíteni a novellába és a versbe.

A mi csapatunk lett az első. A verseny után még beszélgettünk egy keveset, de aztán siettem haza, mert még íjászkodni is akartam egy keveset, amit sötétben már nem nagyon lehetett. Sajnos Budapest nem arról híres, hogy könnyű tájokozódni benne, ezért nekem is sikerült fél órát bolyonganom a nyolcadik kerültben. Végül mégiscsak megtaláltam a nekem megfelelő busz megállóját, és felpattantam rá.
Később a sárga buszon összefutottam egy még óvodás-kori ismerősömmel, s vele is beszélgettem még egy jó fél órát a buiszmegállóban. Így, mire hazaértem a kezem már leszakadófélben volt a nehéz mappától, s a gyomrom is kellemetlen érzéssel örvendeztetett meg az egésznapi éhezéstől. Észre sem vettem, hogy éhes vagyok, csak amikor már hazaértem, és egúrítottam egy nagy pohár ásványvizet, aminek hatására úgy éreztem, hogy a gyomrom szétreped. Szóval, mire hazaértem, már fáradt is voltam, meg minden, ezért nem lett semmi az íjászkodásból.
De nem baj, azért jó nap volt.

Már csak...

Már csak egyet kell aludni az Imagine-találkozóig. Az Imagine egy írói oldal, szal a találkozón is írók lesznek értelemszerűen. Kicsit szégyenlem magam, amiért eddig ilyen keveset olvastam tőlük- gyakorlatilag semmit, de mentségemre legyen mondva, hogy mint leendő képzőművész nagyon kell vigyáznom a szememre, és a gépen való olvasás nem tesz jót az ember látószervének.

Van ott egy csomó történet, amit szívesen elolvasnék, de valahogy soha nem tudok nekikezdeni. Most majd megpróbálom, mert egyrészt tényleg érdekel, másrészt meg illendő is volna már olvasni, és kritikákat gyártani.

Nem tudom, hogy az én természetem miatt érzem-e úgy, hogy nincs időm semmire, vagy tényleg ilyen efoglalt vagyok. Napjaimat az teszi ki, hogy alszom, olaszozok, olvasok, és néha alkotok is. Ja meg persze kint a kertben íjászkodok. De ez azért ha összeszámolom még nem 24 óra. De akkor mit csinálok a maradékban? Asszem, csak ténfergek, és azon gondolkodom, hogy mit csináljak. Na mindegy, most elkezdtem javítgatni és írni A fáraó öccsét.

Egy kicsit azért félek, hogy nem fogom tudni majd kiadatni. A pénz nem is igazán érdekel, csak szeretnék valamit végre elérni ebben az életben, ha már 18 év alatt eddig nem sok minden sikerült. Szurkoljatok nekem!

Úgy általában a mostról

Tudom, régen írtam, de a lustaság erősebb volt nálam. Sokkal erősebb... Ma itt volt a Homi, de előtte még (és még utána is) elkezdtem kidolgozni, és megcsinálni A fáraó öccse c. regényemet, melynek már a kiadásra szánt változatán dolgozom. Homival nem sok mindent csináltunk, mert nem volt itt sokáig, meg nem is lehetett kint lenni a kertben a hulla-meleg miatt, és bevallom, nem is nagyon készültem rá. Szal semmi értelmeset nem sikerült kitalálnom erre a napra.

Ha kész lesz a padláson a műttermem, fel fogok költözni oda. Már van is egy jó nagy franciaágy, amit megörököltem a szüleimtől. Ketőjüknek kicsi volt, de nekem elég nagy lesz arra, hogy azon fetrengjek. Sajnos az egyszemélyes ágy túl kicsi ahhoz, hogy az ember keresztbe feküdjön rajta.

Ma vagy tegnap elkezdtem gondolkozni egy nagyon érdekes dolgon. Sokminden eszembe jutott, logikus, és logikátlan dolgok egyaránt. Egész jó lett volna ide lejegyezni e gondolatokat, csak az a baj, hogy már elfelejtettem, hogy min gondolkoztam.
Hát, van ilyen...

Tegnap voltam az orvosomnál, aki azt mondta, pihennem kell. Próbálok is, csak az a baj, hogy szeretnék megtanulni olaszul, s úgy érzem, ez az egy nyár, amiből már csak két hónap van hátra igen kevés lesz ehhez. De nem baj, azért gyakorolok. Olyan jó lenne már végre megtanulni egy idegen nyelvet. A magyartot már nagyszerűen uralom. A némettel próbálkoztam tizenvalahány évig, de leragadtam a Guten Tag - nál. Ezt nem nekem találták ki. Most teszek egy remélhetőleg sikeres próbát az olasszal.

A pihenésre visszatérve. Az se nagyon megyeget. Hiába próbálok lazítani, a gimi vissza-visszatér rémálmaimban, ráadásul még mind a mai napig nem tudom elhinni, hogy sikerült leérettségiznem, és soha többé nem kell olyanokat tanulnom, amiket utálok, és nem érdekel. Azt hiszem, lesz mit kihevernem ezen a nyáron.